2010. május 3., hétfő

Újdonságok - 12 / 1 / 6: MTSA

A Vasúttörténeti Park és Oldtimer Autókiállítás, Sajtófotó kiállítás és családlátogatós grillezős meg Budakeszin kirándulgatós, Városligetben sétálós hétvégék és a fontos ki nem hagyható házimunkák mellett azért szorgoskodtam is, van pár újdonságom megint.
A Tralala virágok után már megint nem tudtam választani a sok sorba rendezett következőnek tervezett minta közül melyik is legyen az első : ) A SWAP kapcsán gondoltam, kicsit francia témára hangolódom. Ennek az lett a következménye, hogy egy tucat újabb tervem lett  : )
Így történt, hogy múlt hét péntek délután Marie Therese du-estet tartottam   : )
Összesen 6 kis mintát készítettem (sajnos egy este alatt nem sikerült a kerti kis állatkák könyvet mind kihímezni, de aki meg tud győzni hogy nagyon szeretne belőle vmit, bármikor szívesen újra előveszem : ) ) amivel aztán szombaton persze rohantam anyuhoz, hogy segítsen készre varrni. Zipzár hiányában 3 neszeszer kész lett, 3 még remélhetőleg ezen a következő hétvégén majd. Mindnek megvan már a gazdája és lehet, hogy nevettek rajtam, de van ami már Karácsonyra lesz ezekből    : ))
Na de mutatom őket, ime:

 felső kettő Adéltól mintaként kapott anyagdarabkákból
a többi 20 centis banneranyagból

(banner sose lesz már belőlük :) )
a 3 szép színes zipzárat meg Sándortól kaptam  hozzájuk

Gondolom rájöttetek: szeretem a csiguszt  : )
a színük mindnek különböző  : ))
És hogy melyik kié is lesz, az egyelőre titok  / maradjon amennyire még lehet meglepetés  : )

 Shortly in english as well:
Beside so many weekend programs I had with my boyfriend and our family and of course the inevitable housework I had to do too, I still could stitch some new things as well.
After the Tralala flowers I again could not choose what to start with from out of my many plans  : )
Due to the SWAP I started to look into my french books and charts.
And as a result very quickly I had another dozen of new plans  : )
It so happened that last Friday I had a Marie Therese afternoon-evening   :  )
I stitched 6 small charts out of the little garden animals book (unfortunately one evening was not enough to complete the whole book, but if you also want something out of it and you can pursue me, I am ready to stitch any time again out of it - it is such a lovely book! )
On Saturday I then run to my mum to help finish the little purses for me with her sewing machine. 3 we did complete, 3 still to go as we had no more zippers.
And believe or not all do already have their owners and please don't laugh, some are already made for Xmas : )
Let me not tell yet which will be whose and for what event, if at all possible keep it still as a secret / surprise  : ))

2 megjegyzés:

  1. Hogy ezek milyen édes minták! Ilyen nekem is kell! :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Emese!
    Mostanában én is kacérkodok az MTSA csiga mintákkal, de félek belevágni. Egy ideje xszemezgetek de ilyen pici mintákkal még sose volt dolgom. Tudnál nekem néhány jó tanáccsal szolgálni? pl hány szállal érdemes milyen anyagba? (nekem itthon nincs lenvásznam sajnos) Segítségedet előre is köszönöm :D

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails
 

blogger templates | Make Money Online