2010. május 28., péntek

Fonalaim / My threads

Múlt hét szombaton lefényképeztem a fonalaim, de aztán vasárnap-hétfőn mégsem volt időm feltenni, megmutatni őket. De most pótlom.
Legutolsó Kínai üzleti utam során, 2 éve, a Metró aluljáróba felfedeztem egy Xszemes boltot és a kínai kolleganőm-barátnőm segítségével aki velünk volt (meg még egy magyar fiú kollega akinek szegénynek szintén végig kellett néznie és várnia a nagybevásárlást..) és volt kedves egyezkedni-alkudozni helyettem (Kínába kötelező  : )) bevásároltam az eladó nő összes létező DMC normál fonalából 1-1 motringot:. Az otthoni ár negyedéért, kb 56 Ftért kaptam vagy 540 db-ot.(volt pár szín ami nem volt neki és volt pár amiből 2-t is vettem: fehér, törtfehér, beige, fekete) Otthagytam kicsit több mint 30 ezer forintnyi Yuant, ami akkor nagyon soknak tűnt és nagy lelkiismeret furdalást okozott, de mivel mindez otthon négyszer annyiba lett volna és aztán az öröm amikor mind együtt láttam-fogdostam őket, kárpótolt  : ) 
Utólag bánom, hogy nem vettem pár készletet is  : ))
Voltak nagyon szépek, különlegesek, amik otthon nincsenek..
Megfogadtam, majd legközelebb, de azóta nem utaztam megint arrafele.. Talán idén ősszel..
Na tehát itt a fonalhegyem  :) amit amint hazaértem a boltból a szálloda ágyon lefényképeztem:
Jó minőségű eredeti (legalábbis remélem, Kínába sose lehet tudni :) ) fonalak, a címkéjükre az volt ráírva hogy Franciaországban gyártódott, Európai Unión kívüli árusításra.

Finally I did not have time to post this as planned last weekend, but here it is now.
On my last business trip to China 2 Years ago I found a little Cross Stitch shop at one of the Underground Stations. With the help of my chineese colleague-girlfriend who was with us (and an other hungarian male colleague who had to wait through too  : ) ) I purchased arround 540 DMC threads for a very good price, quarter the price what in Hungary. Still, it was a lot of money and did not feel well spending so much, but when was looking and touching the threads in my Hotel room it was sooo good feeling   : ))
I am sorry I did not buy some Kits as well, there were some very nice ones I've never seen since at home..
I promised to myself next time I'm going I will go there again and buy but did not went to China again since.
Maybe this Fall..
So here is my thread Mountain   :) 
Very good quality threads, on the label it had Made in France for Sale out of EU.

Féltem mi lesz hazafele ha felfedezik a vámnál, de szerencsére nem volt gond, rendben hazaértek  : )

I was worried at the Customs, but there was no problem, they all arrived home safely  : ) 

Otthon kb 3 hónapig tartott mire mind szépen dobozba kerültek.. És még így is aput, anyut meg a balkezes Imit is befogtam segíteni (azóta is emlegetem, mikor kezembe kerül egy fordított tekercselés   : ) ) Itt a végeredmény: 

It took almost 3 Months to get them all into their Box ..
I also got some help from my parents and friend in getting this done too. Here the result:
És amikor azt hittem most már minden fonalam megvan, de jó nekem, megtudtam és rájöttem hogy á dehogy   : ) Ez csak egy márka a sokszáz közül és annak is csak egy fajtája a sok létező közül... A Cenina honlapján az álatluk árusított fonal márkák és típusok listája pl:

And when I thought I have ALL threads, I had to find out and realise that not at all   : ) This is only one type of one brand and there are hundreds of others... Here for example the Cenina list of all thread types they sell:

Vagyis jött a színváltós, selyem, kézzel festett szépségek iránti beszerzési láz   :))
So then I started to purchase different brand and type of multicolour, silk, hand dyed threads also  : ))

Atalie kézzel festett és selyem fonalaim (tizede sem a teljes sorozatnak):
My Atalie hand dyed and silk threads (very small part of the total range):


Crescent Colour, TGA és WDW fonalaim, szintén töredéke a teljes színskáláknak:
My Crescent Colour, TGA and WDW threads, not (yet) all the colours:

És a legújabb kedvenc, a ThreadworkX márka, amiből még csak egyetlen fonalam van (az összes 208-ból) de már nem sokáig : )

And the very new favourite, the ThreadworkX, of which I only have one so far out of the total 208 colours, but this will surely change soon  : )
            
És akkor mindezek után, múlt hét hétfő reggel, az MP-m vége fele rájövök, hogy egy Anchor fonal nincs meg a készletbe és otthon sincs meg külön a pár szín között amim ebből van (ezt nem is fényképeztem le annyira kevés van belőle és ez volt  az első márka amit elkezdtem most már több mint 4 éve a legelején vásárolgatni), a DMC megfelelője meg nem tetszik / nem passzol, visszabontom - nekem az eredeti kell!  Pünkösd miatt pedig minden bolt zárva, megvenni sem tudom....
Életmentő segítségre volt szükségem egy fél méternyi fonalkával   :  )
Hívtam Andit, hátha a szüleinél van, közel ahova én Imivel szülinapi ebédre megyek az anyukájához és hátha van neki, de mint kiderült éppen Erdélyből hazafele tartott ...
Aztán hívtam Adélt, mert tudtam neki megvan az összes Anchor márkájú fonala is és neki biztos lesz, csak kicsit messze van, de nagy volt a kétségbeesés  :  )) Adél otthon volt, megnézte és ebből a színből épp csak egy fél méternyije volt, de azt szívesen ideadta. Igy ebéd után elmentünk Adélhoz fonalért. Mivel nem volt nagy forgalom, nagyon hamar odaértünk és ott helybe meg is hímeztem a kis foltocskát amihez ez a fonal hiányzott  : ) Adél, így utólag és megint nagyon köszi  az életmentő segítséget és a vendégszereteted!!!


And, after all these, last Monday morning I found out that one Anchor thread is missing from my MP Kit and would need around half a meter only of this colour to finish my work.. I have some Anchor threads also at home but not too many and of course this colour also not ... (I did not made picture of these, however it is to mention that these type of threads were the ones I started with first  4 to 5 Years ago ..) I had the DMC equivalent but that did not match, did not really liked how it looks  - I wanted the original one!
And all shops were closed due to National Holiday...  And I needed a little thread to save my life !   : )
I called Andi, who I thought is the closest to me and could help but turned out she was abroad. Then called Adel, I knew she has all Anchors too and should have this colour as well but she is not leaving close by.. Anyway, she was at home and turned out she just have really that little half a meter from this colour that I needed and gives that to me, so we got in the car with Imi after the birthday lunch and quickly got to Adél. Thanks so much Adel again for your life saving help and kind hospitality last Monday!!!


Majndem kész vagyok a kontúrozással, így holnap ha délután sütni fog a nap, lehet, hogy már mutatom is készen és jövő hétvégén talán eljutok vele még a keretezőhöz is.

Tomorrow I might be already able to show you my finished MP, I am doing the last outlines on it now.




6 megjegyzés:

  1. Hu, hihetetlen ez a fonalmennyiség :-DDDD Mármint elsősorban a dmc-ket nézve :-D
    De azért a többiből is van bőven ahogy elnézem :-D
    Egyszer lehet hogy én is fotózhatnák... de lehet, hogy jobb ha nem teszem ;)
    A threadworksből én is most rendeltem párat, kíváncsiságból, de még nem próbáltam hímezni velük. Pedig nagyon szépek :)

    VálaszTörlés
  2. Szívet, lelket melengető látvány ez a rengeteg fonal.... és milyen katonásan sorakoznak!
    Most szedtem össze én is egy varrományomhoz a fonalakat, de meg kell mondjam a rendszerezésem meg sem közelíti az itt látottakat!:-)
    Gratulálok a sok gyönyörűséghez.

    VálaszTörlés
  3. Beautiful threads - so well organized :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem sokkal kevesebb van itthon, de a párom már ígyis nézegeti a dobozaimat. :) Nem tudom mit fog szólni, mikor én is áttérek a selyemfonalakra és rendszeresíteni kell egy újabb dobozt. :) Nagyon szép rendben vannak. Nem vállatok bértekergetést??? :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Na, újra! :)
    Szép kis mennyiség!
    Nekem csinált a párom egy kis szekrényt a fonalaknak, de megyek is és rendet rakok, mert ezt a rendet látva, elszégyelltem magam... :)))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails
 

blogger templates | Make Money Online